A XX. századi magyar történelem két diktatúrájának, a nyilas és a kommunista elnyomás áldozatainak állít emléket a 2002-ben megnyílt Terror Háza Múzeum. Budapest sugárútján, az Andrássy út 60. alatt álló, egykor polgári lakásokat magában foglaló épület, 1944/45 folyamán a nyilas rezsim székhelye volt Hűség Háza néven, később a kommunista hatalom rettegett testületének, az Államvédelmi Hatóságnak (ÁVH) lett a székhelye.
A ház és a benne berendezett múzeum különleges, és sokszor nyomasztó atmoszféráját az adja, hogy ebben az épületben zajlott a két diktatúra idején a politikai okok miatt üldözöttek fogva tartása, valamint sok esetben fizikai erőszakkal kísért vallatása.
2009. december 7-én a téma iránt érdeklődő hetedikes diákjainkkal tettünk látogatást az emlékhelyen. Teremről teremre járva megismerkedhettünk a két diktatúra kiépülésének folyamatával, azoknak mindennapokra gyakorolt hatásával. Belehallgathattunk – a korszakból származó eredeti telefonkészülékek segítségével – a nyilas és kommunista propaganda anyagaiba, így többek között a rádió 1944 – es karácsonyi műsorába.
Az 1948-56 közötti időszak, a Rákosi- korszak bemutatása alkotja a kiállítás gerincét, a tárlaton megismerhetjük a kuláküldözés módszereit, valamint képet kaphatunk arról is, hogy a házban működő erőszakszervezet munkatársai hogyan alkalmazták kifinomult módszereiket az áldozatok lelki és fizikai megtörésére. A termeket járva szembe találkoztunk teljes életnagyságban a nevezetes „fekete autóval”, mely az ötvenes években megjelent a lakások előtt, és lefüggönyözve szállította a rendszer által ellenségnek bélyegzett személyeket az Andrássy út 60. szám alá. Az illető nem tudhatta, látja e még valaha családját, mi lesz az utazás végállomása….
A hétköznapi élet bemutatása sem maradt ki a tárlaton, megismerhettük a korabeli propaganda által sugallt idill és a valóság, az alacsony életszínvonal, az áruhiány közötti szakadékot. A pincehelyiségekben következett a tárlat talán lelkileg leginkább megrázó része. Láthattuk az eredeti cellákat, valamint azon helyiségeket, ahol a koncepciós perekben megvádolt személyeket próbálták fizikai kényszerrel arra rábírni, hogy általuk el nem követett cselekedeteket valljanak be. Lámpákkal napokig szemükbe világítottak, kiégetve retinájukat, vagy az ún. karcer nevű helyen napokig kellett állniuk, gyakran derékig érő vízben. A kiállítást a rendszerváltoztatás és a szovjet csapatok kivonásáról szóló filmvetítés zárja. Diákjaink először jártak a múzeumban, és szemmel láthatólag nagy hatást gyakorolt rájuk a tárlat, mely történelmünk egy olyan időszakát villantotta fel, mely sokakon hagyott soha el nem múló lelki és fizikai sérüléseket.
Rácz Andrea, Szűcsné Gera Julianna
